A szülés előtt elkezdődik… Amint kiderül, hogy úton egy kisbaba, már a várandósság is tele van gondoskodással: vitaminok, több pihenés, kímélő torna, jóga. És új étkezési szokások: több zöldség, táplálóbb fogások, alkoholmentesség. Az anyákban egy új élettel együtt új érzések is fogannak. Megismerik a felelősség, a szeretet új szintjét, és saját maguk olyan oldalait, amikről korábban fogalmuk sem volt.

HELLO, VILÁG!

A java viszont csak ezután jön. A szoptatás, mint a „jóanyaság” fokmérője, az anyatejes és tápszeres csapat kommentháborúja, a különböző irányból érkező, egymásnak teljesen ellentmondó tanácsok. Jaj, de kár ezekért mind! Hiszen csodálatos anya, aki minden nap több adag tejet fagyaszt le, és csodálatos anya az is, aki tápszert kever éjjel kettőkor, mert valamiért nem tud szoptatni. Lehetőségeikhez képest megadják a gyereküknek azt, amire szüksége van. Csillapítják az éhségét, közben megnyugtatják és biztosítják arról, hogy figyelnek az igényeire.

A hozzátápláláskor anya legyen a talpán, aki eligazodik az útvesztőben… Glutén, tej, olajos magvak, bogyós gyümölcsök: ahány ország, annyi szabály és megfigyelés. Fokozatos, óvó bevezetés az ízek világába? Vagy büféasztal jelleggel egyen a gyerek mindent, amit a felnőttek? A kérdés rengeteg, a választ pedig egy belső hang adja meg a legpontosabban. Az a belső hang, aminek sokszor nem tulajdonítunk kellő jelentőséget, amit hajlamosak vagyunk elhessegetni. Anyaként érdemes hallgatni rá. Mi az, amit jó szívvel adunk a gyerekünknek – és nem azért, mert a védőnő, a barátnő, az anyós tanácsolta, hanem mert úgy érezzük, jót teszünk neki? Ennek a döntésnek a nyugalma átsugárzik a kicsire is, és az ételhez való viszonya kellemes légkörben alapozódik meg.

AZ ELSŐ EHETŐ EMLÉKEK

Az otthon megszokott élet után az intézmények (bölcsőde, óvoda, iskola) bevezetik a családot a külön töltött étkezések rendszerébe. Ezeknek az éveknek sokáig jellemző kérdése a Mi volt az ebéd? Az édesanyák ezen keresztül valami sokkal fontosabbat (is) szeretnének tudni, mint a napi menüt. Mintha azt kérdeznék: minden rendben volt-e, amíg nem voltunk együtt? Nem szenvedtél-e hiányt semmiben? Este pedig igyekeznek összeterelni a családot, hogy a sok külön töltött óra után újra kapcsolódni tudjanak egymáshoz kicsik és nagyok.

A gyerekekben óvodás, de legkésőbb kisiskolás kortól gyűlnek az emlékek az étkezéssel kapcsolatban. Vajas kenyér, pörkölt, mákos tészta, vagy ünnepi levesek és torták… Az ételek is fontosak – hiszen bizonyos fogások zamata örökké velük marad – de az asztalnál uralkodó hangulat legalább ugyanolyan fontos, mint az ízek.

Az anyák kapocsként működnek, megpróbálják minél inkább összetartani a családot, és ehhez sokszor az étkezőasztalt választják eszközként. Jellemzően ilyenkor indul a kiskuktaság is, a szülők egyszerre konyhafőnökként, példaképként, játszótársként sütnek-főznek a gyerekekkel a konyhában. (És takarítják a jóval nagyobb rendetlenséget, mintha csak egyedül dolgoztak volna… De tudják, hogy megéri.)

MI LESZ A KAJA?

Ahogy cseperednek a gyerekek, sűrűsödnek a programjaik. Edzés, haverok, trendi kávézás elviteles poharakból, ottalvós buli, kisebb és nagyobb szerelmek. Kamaszkorban az étel más szerepet kap, mint korábban. Fontossá válik a kortársak véleménye, ízlése és a mennyiség is. Van, aki a gyors testi növekedésre hallgat, és jóval többet eszik, mások pedig az elképzelt testideál miatt pont visszafogják az evésüket. Az anyák mindkettőt aggódva figyelik.

Lehet, hogy a közös családi étkezések háttérbe szorulnak vagy feszültebbek lesznek. A fiatalokat csak egy Mi lesz a kaja? kérdés erejéig látja a család, utána pedig gyűlnek az edények a gyerekszobában… Azokban a kitüntetett pillanatokban viszont, amikor összeérnek a generációk, a mama főztje újra fontossá válik. Például a kollégiumból hazatérve, szakítást átélve, iskolai feladatokkal elhavazva, vagy betegség esetén. Hiszen ez a korosztály egyfelől vagány és önálló, szinte felnőtt. Másfelől viszont ugyanaz a kicsi gyerek, aki még gondoskodásra, babusgatásra vágyik. Utóbbit nehéz bevallani, ezért inkább azt kérdezik: Anyaaa, sütsz este palacsintát? 

ÜRES FÉSZEK, TELE DOBOZ

Később már nem a szomszéd szobából kiabálnak át, hanem egy másik lakásból telefonálnak - lehet, hogy pont egy étel kapcsán. Ebből mennyi kell, azt meddig kell sütni, az hogy lesz mindig olyan finom? A hazai ízek referenciaként szolgálnak, jó lenne őket egyszer leutánozni… Amikor a felnőtt „gyerekek” hazalátogatnak, az édesanyák – akik közben talán nagymamává is válnak – lelkesen készülődnek, terített asztallal fejezik ki az örömüket. A főzés ilyenkor nem(csak) fárasztó házimunkát, hanem várakozást és odaadást jelent. Egy pár falatnyi visszatérést a régi időkbe, nosztalgiát a múltbeli közös étkezésekre.

Az asztal leszedése után minden üres fagyisdobozból ételszállító edény válik, ami a tálon marad, kötelező becsomagolni. Nehogy éhezzen a kis család másnap! Az anyákban ugyanis nem csendesül az ösztön, hogy életben kell tartani a gyermeküket. Ha a gyermek negyvenhét éves, akkor is. Mikor otthon előveszik a finomsággal teli dobozokat, legalább újra a mamára gondolnak, és élvezik a kényeztetést. És eljön az ideje a receptek lejegyzésének, mert – bármennyire is fáj – tudjuk, hogy nem leszünk örökké együtt. Az édesanyák, nagymamák a rájuk jellemző ízekkel felbecsülhetetlen örökséget hagynak a családra. Nemcsak a paprikás csirke vagy a lekváros bukta fortélyait, hanem az ételekhez kötődő történeteket, hagyományokat, és az otthon melegének varázslatát.