JÓÍZŰ SZTORIK - NAGY ZSÓFI, A FŰSZERES LÁNY

JÓÍZŰ SZTORIK - NAGY ZSÓFI, A FŰSZERES LÁNY

Nagy Zsófi kertépítő mérnök. Lenne. Tévedésből viszont a kertészmérnök szakot jelölte meg az egyetemi felvételin. Kertek tervezése helyett gyógynövény szakirányon végzett, de így legalább teret tudott adni a benne rejlő Fűszeres Lánynak. Nincsenek véletlenek.

- AZT ÍROD MAGADRÓL A HONLAPODON, HOGY VALAHOL A LELKED MÉLYÉN MINDIG IS "A FŰSZERES LÁNY" VOLTÁL. EZ MIT JELENT? 

- Nagyon régóta főzőcskézek. Van két húgom, elég nagy köztünk a korkülönbség, mert 8 és 10 évvel fiatalabbak nálam. A szüleink rengeteget dolgoztak, sokszor rám voltak bízva a lányok. Anyukám már egészen korán megtanított a főzés alapjaira, például tízévesen már tudtam rántást kavarni, főzelékeket készíteni. A nagymamámnál is sokszor besegítettem - nokedlit szaggattam, rántott húst forgattam, kertészkedtem. Hét-nyolcéves lehettem, mikor megtanultam rakott krumplit készíteni, és folyamatosan tökéletesítgettem. Anyukám faggatott, hogy mi a csudát csinálok, amitől az enyém sokkal finomabb, mint az övé, de nem árultam el neki. Ez lendületet adott, hogy még-még-még jobbat készítsek. A húgaimnak éveken át rakott krumplit sütöttem, úgyhogy szerintem egy életre telítődtek vele. 

A családtól sok pozitív visszajelzést és biztatást kaptam, hamar sikerélményem lett a főzésben. Ez felnőttként is folytatódott, nagyon szeretek új ételeket kipróbálni, új ízeket kitalálni. Ha benézek a hűtőbe, és nincs otthon szinte semmi, akkor a abból a kevésből is főzök valami finomat. Ebben nagy segítségemre vannak a fűszerek, egy egyszerű tésztaételt is nagyon fel tudnak dobni. Hálás vagyok, hogy végül ez lett az utam, és ételekkel, ízkombinációkkal foglalkozom. 

- A TERMÉKEID KÍVÜLRŐL IS GYÖNYÖRŰEK, NEM CSAK ÍZÜKBEN. HA MÁR KERTÉPÍTŐ MÉRNÖK NEM LETT BELŐLED, A CSOMAGOLÁSOKBA BELE TUDTAD CSEMPÉSZNI A RAJZ IRÁNTI SZERETETEDET ÉS TEHETSÉGEDET. 

- Igen, a címkéket én tervezem. Sokszor megtalálnak grafikusok, hogy szívesen dolgoznának velem, hadd készítsenek nekem anyagokat. De eszemben sincs kiadni a kezemből ezt a feladatot, ez az egyik legjobb része a munkámnak. Egyrészt azért, mert imádok rajzolni, másrészt azért, mert ez is fontos eleme a folyamatnak, a ráhangolódásnak. Előfordult, hogy előbb volt meg a fejemben egy címke képe, mint maga a termék, ami az üvegbe kerül. Így született például a sütőtökös ételekhez való Tök jó! fűszerkeverék.

- MEG TUDOD FOGALMAZNI, HOGY MIT JELENT NEKED A TERMESZTÉS, A NÖVÉNYEKKEL VALÓ MUNKA?

- Az egész folyamat egy csoda. Elvetem a magokat, amiből növények lesznek, babusgatom őket, és a végén termékek készülnek belőlük. A vásárlóktól pedig jönnek a visszajelzések, amiknek mindig nagyon örülök. Valaki például elmondta, hogy a fűszereim révén szerette meg a főzést, mert végre sikerélménye lett. Az is jólesik, ha olyanok dicsérik a termékeimet, akik már régóta főznek, vagy igazi gourmet-k, és nagyon adnak a minőségre. Az építő kritikát is szívesen fogadom, hallgatok ezekre a véleményekre. 

- HA JÓL TUDOM, ÉVEKKEL EZELŐTT PIACOKON KEZDTED ÁRULNI A FŰSZEREIDET, AMI A LEHETŐ LEGKÖZELEBBI KAPCSOLAT A VÁSÁRLÓKKAL. 

- Igen, először négyféle fűszersót és morzsolt fűszereket vittem ki magammal, viszonylag nagy kiszerelésben. Pár hét után rájöttem, hogy termelői piacon nem vevők a morzsolt fűszerekre, mert ha valakinek bazsalikomra van szüksége, bemegy a hipermarketbe, és megveszi. Különlegesebb termékekre van szükség. Ezért további fűszersókat és keverékeket kezdtem kikísérletezni, és rájöttem arra is, hogy kisebb adagokba kell csomagolnom. Észrevettem, hogy sokan szeretik ajándékba vinni a fűszereket, ezért a nagy, kerek edényeket felváltották a kisebb, szögletes, jobban pakolható üvegek. 

Az is feltűnt a piacon, hogy azokhoz az árusokhoz, akik lekvárokat, szószokat, chutney-kat készítenek, minden héten visszamennek az emberek. Ezek a termékek gyorsabban fogynak, míg a fűszerek hónapokig kitartanak. Gondolkodni kezdtem, milyen plusz termékkel tudnék előrukkolni. Bevettem a kínálatba a
konfitált fokhagymát. Extra szűz olívaolajban, nagyon lassan főzöm, szinte vaj állaga lesz.

Bazsalikomos pesto-t is szerettem volna kivinni a piacra, de ragaszkodtam a magas minőséghez. Extra szűz olívaolajat, fenyőmagot és parmezánt használok, az eredeti recept szerint. Egyedül a fokhagymát hagyom ki belőle, mert szerintem túlságosan elnyomja a többi ízt. Régi vágyam, hogy adalékanyagok nélkül tartósítani tudjam a pesto-t, és most végre sikerült. Ez a legújabb büszkeségem. 

- HA MÁR BÜSZKESÉG, EMLÍTSÜK MEG A FORBES MAGAZINT ÉS AZ "LEGINSPIRÁLÓBB NŐ" CÍMET IS, AMIT ELNYERTÉL! 

- A bátyám szerepelt a Forbes "30 sikeres magyar 30 alatt" listájában. Nagyon büszke voltam, és akkor először gondoltam arra, hogy ez nekem is óriási elismerés lenne. Elkezdtem viccelődni vele, és számoltam vissza, hogy még hány évem van bekerülni. Vicceltem, de valahol mélyen erről álmodoztam. Aztán a 30. születésnapom előtt pár hónappal megcsörrent a telefon, és Várady Ibolya, a Forbes újságírója kért tőlem időpontot. Felfoghatatlan volt. Beérett a sok munka, kitartás, magamba és az ötleteimbe vetett hit. Ugyanígy éreztem, mikor megkaptam a Femcafe Inspiráló Nők: "Leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény" díját. Csodás embereket ismertem meg a gála alatt. 

- MIK A TOVÁBBI TERVEID? 

- A párommal elkezdtünk chilipalántákat nevelgetni, közepes erősségű chiliszószt szeretnék készíteni. Olyat, ami egy kicsit csípős, pikáns, de nem robban fel tőle a szánk. Ezen kívül workshopokat fogok indítani a kis családi birtokon, Ráckevén, fűszertartósítás és pestokészítés lesz a téma. A hosszabb távú célom pedig egy saját üzem létrehozása. Van egy szántóm, tele két hektár francia tárkonnyal. Ezt a területet szeretném rendbe tenni, művelni, gépeket vásárolni hozzá.

- ZÁRÁSKÉNT VAN KEDVED EGY JÁTÉKOS KÉRDÉSHEZ? HA VÁLASZTHATNÁL, TE MILYEN FŰSZER LENNÉL? 

- Azt hiszem, rozmaring. Imádja a meleget, még locsolni sem kell. A mediterrán vidéken a tengerparti sziklák között él, a levegőben lévő pára elég neki nedvességként. A neve is azt jelenti, hogy "a tenger harmata". Nincsenek nagy igényei, egyszerű, de mégis karakteres. Pont, mint én. 


Az interjút készítette: Czecz Fruzsina

Fotók: Nagy Zsófi

Vissza

Tájékoztatók




A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Kövesd a közösségi oldalakat is! 

Gasztropszichológia Czecz Fruzsinával
Kattints a képre, és irány a Gasztropszichológia Instagram oldala! >>
Gasztropszichológia Czecz Fruzsinával
Kattints a képre, és irány a Gasztropszichológia Facebook oldala! >>