HÚSVÉT

A húsvétot a kereszténység egyik legnagyobb szakrális eseményének tartjuk, ami a korai, teremtéssel kapcsolatos népi hagyományokból alakult ki. A világ nyelvei izgalmas módon őrzik az ünnep jelentésrétegeit. Az angol Easter és a német Ostern a latin „hajnal” jelentésű szóra vezethető vissza; a francia Paques és az olasz Pasqua szó az eredeti zsidó ünnep, a pészah szóból ered, a spanyol Pascua de Resurreccion-ban pedig a feltámadás képzetköre is megjelenik.

Magyarul már a húsvét elnevezésében is az étellel foglalkozunk. Úgy tűnik, szükségünk volt arra, hogy a hús+vét(el) kifejezéssel nyomatékosítsuk: a böjt után végre bőségesen vehetünk magunkhoz mindenféle ételt.

A böjt, tehát az étkezésben való önmegtartóztatás ereje abban rejlik, hogy ha megvonunk magunktól bizonyos élelmiszereket, azzal úgy érezzük, másnak adunk valamit. Átvehetünk a szenvedéséből, kifejezhetjük a hálánkat, tiszteletünket. Lehetőség ez a befelé fordulásra, és ahogyan a testünk felhasználja a tartalékait, lelkileg is a mélyen bennünk rejlő erőhöz nyúlunk.

Ezt az időszakot követi a gazdagon terített asztal, amiről a nem maradhat el a friss kenyér, kalács, a sonka és a tojás sem.

Ez utóbbi a gyarapodás, a termékenység, a születés szimbóluma. A tojás már az ókori mitológiában is élénken megjelenik mint a világ eredetének jelölése. A „kezdet” a latin nyelvben: ab ovo, azaz szó szerinti fordításban: a tojástól számítva. Az „O” betűnk és a 0 (nulla) számunk ugyanezt a formát írja le. A húsvéti ünnephez pedig azzal a hasonlattal köthető, hogy Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, mint a kifejlődött madár a tojás héját. A húsvéti tojás piros színe az életet és Krisztus vérét is jelképezi.

A néphagyományokból már több elem kikopott, de a húsvét fő motívumai máig ott vannak az asztalokon. Sok helyen ekkor gyűlik össze az évben először a család apraja-nagyja. Jó alkalom arra, hogy kibontakozzanak a szokások: „így kell, mert mindig így csináljuk”.

Minden tájegységnek és családnak megvan AZ ünnepi étele. Valami, ami csak rájuk jellemző, és lehet, hogy évente egyszer, kizárólag húsvétkor sül-fő. Ez a rituálé mederbe tereli a készülődést, segít hangolódni és megtalálni a szerepeket, feladatokat.

PÉSZAH

Visszatérő elemekből a tavaszi zsidó ünnep, a pészah alatt sincs hiány. A vallási szabályok, szimbólumok adottak, de minden család bele tud vinni valami személyes tradíciót a saját pészah időszakába. Az ünnep Izraelben hét, máshol nyolc napig tart.

Bodrogi Eszter – akit „Fűszer és Lélek” című blogja miatt a legtöbben Fűszeres Eszternek ismernek – csupán hagyományszeretetből tartja a zsidó étkezési szokásokat. „Számos tilalommal jár ez az időszak, amik igazi kihívást jelentenek…” – meséli. De a tilalmakat két, szabadabb együttlét előzi meg, az úgynevezett széder-este. Ekkor bőséges vacsorát tálalnak fel, miközben elbeszélik (ami a legfontosabb: továbbadják az utódaiknak) a zsidó nép szabadulásának történetét. Arra emlékeznek, hogy amikor Izrael gyermekei a rabság után kivonultak Egyiptomból, olyan sietve hagyták el az országot, hogy nem kelt meg a kenyerük.

A pészah-ot a kovásztalan kenyér ünnepének is hívják. Ennek megfelelően egy sor, kovásszal kapcsolatos törvény fűződik hozzá. Az otthont teljesen meg kell tisztítani minden kovászos terméktől, még a legapróbb morzsáktól is.

„Nemcsak kenyérre, pékárura vagy tésztára, sörre kell gondolni. Például az ecet is kovászos, ami azt jelenti, hogy a mustár is kovászosnak számít… A családunk askenáz zsidó, ezért mi olyan magvakat sem fogyaszthatunk, amelyekből liszt készülhet. Tehát hüvelyeseket, vagy szezámmagot, napraforgómagot sem” – meséli Eszter, és egyre világosabb, mire gondol, amikor azt mondja, igazi kihívást jelent az étkezés. Ha vége az ünnepnek, újra készíteni kezdik a barheszt, az ízletes és dekoratív szombati kalácsot.

A pészah utáni első szombaton ezt kulcs alakban sütik meg – ez a kulcsa annak, hogy jó módban éljenek. A kalács tetején lévő mák vagy szezámmag is a gazdagságot szimbolizálja: minél több a kis szem, annál gazdagabb lesz a következő hét.

RAMADÁN

Az iszlám világ sem marad ki a böjt és megtisztulás hagyományából, sőt számukra ez az év legfontosabb, legszentebb része: a ramadán. Amikor az iszlám holdnaptár kilencedik hónapjában megjelenik az újhold sarlója az égen, megkezdődik a 30 napos böjt. Ezt a kitüntetett hónapot a spirituális növekedésnek, az Allahhal való kapcsolat elmélyítésének szentelik. Imával, önzetlen viselkedéssel, a szexuális együttlét, a dohányzás, a pletyka, hazugság és harc mellőzésével jutnak el egy csendesebb, befelé figyelő állapotba.

Kiemelt szerepet kap az étkezés, hiszen napkelte és napnyugta között minden muszlim számára (kivéve a betegeket, menstruáló vagy várandós nőket, utazókat, időseket) kötelező a böjt. Az esti étkezés idejére azonban sokan összegyűlnek, ilyenkor szabad a vigasság, a bő vacsora, illetve a korai reggeli.

Mivel Mohamed próféta datolyával és egy pohár vízzel szakította meg a böjtjét, ez a szokás ma is él. Az édes közel-keleti gyümölcs igazán hasznos, mert tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető, és egy hosszú böjtnap után cukorral látja el a szervezetet.

A ramadán után tartják az „Eid al-Fitr”-t, azaz a „böjt megtörésének ünnepét”. Egyes városokban szinte karneváli a hangulat, közös imádsággal, ajándékozással és finomságokkal teli asztalokkal mulatnak.

A három ünnep – bár más vallási alapokon nyugszik – hasonló üzenetet hordoz. A testi örömök helyett a lelki és spirituális munkán van a hangsúly. Az étkezésről való lemondás és az egyszerű életmód segít visszatalálni a gyökerekhez, a természet ritmusához, önmagunkhoz. A híveknek pedig istenükhöz, hogy minél tisztábban léphessenek át egy következő időszakba.