"ÉTKEZÉSI SZABÁLYOK HELYETT A RÍTUSOKBAN HISZEK"

"ÉTKEZÉSI SZABÁLYOK HELYETT A RÍTUSOKBAN HISZEK"

Tóth Balázs pszichológus, kutató, a Csányi Vilmos etológussal közösen írt "Hiedelmeink" című könyv szerzője. Tinédzser kora óta foglalkoztatja a táplálkozástudomány, amiből mára komplex szolgáltatás és egy újszerű étkezési módszer született.

- MIÉRT PONT A TÁPLÁLKOZÁSSAL KEZDTÉL EL MÉLYEBEN FOGLALKOZNI?  

Ez régi, személyes történetekre vezethető vissza. Elhízott kisfiúként sokszor kiközösítve éreztem magam az iskolában. Ötödikes voltam, mikor egy nyári táborban nagyon kicsúfoltak. Több se kellett nekem, hazaérve a helyi könyvtárból kikölcsönöztem a táplálkozásról szóló könyveket és elolvastam azokat is, amiket otthon találtam (a ’90-es évek elején járunk, nem volt nagy választék). Ezek alapján kidolgoztam életem első diétáját, és 3 hónap alatt 17 kilót fogytam. Az osztályfőnök a szívéhez kapott, mikor szeptemberben meglátott…

Később már az kezdett zavarni, hogy vékony vagyok, ezért hobbiszerűen testépítésbe kezdtem, 20 évesen még versenyeztem is. Hamar megelégeltem ezt az embertelen világot, és hogy az egész nap a rizs-csirke-párolt zöldség-lenmagolaj-vitamin kombinációjáról szól. Felhagytam a testépítő életmóddal, és eldöntöttem, hogy azt fogok enni, amit szeretnék. Feltűnt, hogy nem véletlenül kívánom ezt vagy azt az ételt, elkezdtem tudatosan figyelni a mintázatokat. Elmélyültem a táplálkozás pszichofiziológiájában és abban, hogy mikor megbízhatóak a test jelzései, mikor nem. Érdekelt, hogyan lehetnék én magam és mások is jobban összhangban a testükkel.

- A SIKEREIDET LÁTVA SOKAN KEZDTEK TANÁCSOT KÉRNI TŐLED?

- Igen, először az edzőtársaim. Az edzőteremből származik a programom elnevezése is, mert valaki megkérdezte, hogy "Mi is ez pontosan? Egy diéta?" "Nem, ennek pont az a lényege, hogy nem diéta" – válaszoltam. Ma már hivatásszerűen foglalkozom a "Nemdiéta" módszerrelEgyéni klienseknek, pároknak, családoknak segítek megváltoztatni az étkezési szokásaikat, cégeknek pedig különböző well being programokat, előadásokat tartok. Dietetikus és endokrinológus kollégával működöm együtt, hogy biztosan minden oldalról megvizsgáljunk egy adott problémát.

- MIT JELENT PONTOSAN A "NEMDIÉTA"?

- Tulajdonképpen egy jogosítvány az étkezéshez. A kutatásaim során hamar kiderült, hogy ha evésről gondolkozunk, nem szabad elfeledkeznünk a társas hatásokról. Különböző életszakaszokban és helyzetekben találjuk magunkat (határidős munka, rohanás a gyerekért az óvodába, vizsgaidőszak, nyaralás, ünnepi készülődés, stb.), amik mind más és más étkezési szokásokat jelentenek. Az ügyfeleimmel folytatott beszélgetéseken ezekre az élethelyzetekre dolgozunk ki több étkezési rítust, ami táplálkozástani szempontból is jó - tehát van benne elég fehérje, szénhidrát; érzelmi szempontból is ad – például jólesik ebéd után megenni valami kényeztető finomságot; és a társas kapcsolódás is helyet kap – a szülőkkel töltött ebéd, egy romantikus vacsora vagy egy baráti buli.

A 4-8 hónapos tanulási folyamat során a kliensek útmutatást kapnak ahhoz, hogy hogyan igazítsák az étkezésüket az életmódjukhoz. Ha például rendszeresek a hétvégi vendégségek, összeállítjuk, hogy hétköznapokon hogyan érdemes "spórolni" étkezéskor. Így a szombati ebédből többet és nyugodtabban lehet fogyasztani.

- EZEK SZERINT EBBEN REJLIK A KULCS: AZ ÉTKEZÉST ILLESZTED A KLIENS ÉLETMÓDJÁHOZ, ÉS NEM FORDÍTVA.

- Nem hiszek a szigorú, merev, kívülről jövő szabályokban. A rítusokban hiszek, ahhoz több közünk van, hiszen mi alakítjuk ki őket, és fontos momentumokat jelentenek a mindennapjaikban. A "Nemdiéta" módszerrel is rítusokat építünk fel úgy, hogy az étkezés testileg és lelkileg is hasson ránk. Leporolunk régi szokásokat, vagy kitalálunk újakat ahhoz, hogy valaki teljesebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessen. Az új étkezési szokások nemcsak fogyást és fizikai jóllétet jelentenek, hanem az élet élvezetét és lelki egészséget is.

- A HAGYOMÁNYOS DIÉTÁK, ÉLETMÓDVÁLTÓ PROGRAMOK AZ ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK MELLETT A MOZGÁSSAL IS FOGLALKOZNAK. TE EZT MENNYIRE ÉRINTED?

- Csak annyira, amennyire a kliens életében benne van a mozgás, a sport, mert az ő napi rutinját vesszük alapul. Nemrég például valaki beszámolt arról, hogy heti ötször éhgyomorra fut másfél órát - nem érti, miért nem fogy. Ennek az a magyarázata, hogy a reggeli intenzív mozgástól rengeteg stresszhormon termelődik, ami 6-8 óra múlva falásrohamot idéz elő, mert ekkor éri el az észlelési küszöböt. Javasoltam neki, hogy kevésbé intenzíven, rövidebb ideig fusson, és figyelje meg, mennyire lesz éhes a nap további részében.
Ilyen és ehhez hasonló módon törekszem az étkezés és a mozgás összehangolására. Arra viszont nem adok tanácsokat, hogy ki milyen gyakorlatokat végezzen, inkább ajánlok neki egy remek edzőt.

- MIK A LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK, AMIKKEL HOZZÁD FORDULNAK? 

- Sokféle életkorban és élethelyzetben járó kliensem van, említek néhány példát. A húszas-harmincas éveikben járó, egyedülálló nők gyakran számolnak be a bizonytalanság érzéséről. A stressztől jellemzően puffadásos tüneteik vannak, és fogyni szeretnének.

Megkeresnek családanyák, akiknek a gyerekük túlsúlyos, de előfordul, hogy végül az egész család bevonódik a munkába. Az anyáknak fontos a családi étkezés szervezése, és gyakran nekik is van egy kis súlyfeleslegük, amivel szívesen foglalkoznának.

Szintén jellemzőek az idősebb, elfoglalt nők és férfiak kérdései. A munka miatt nem tudnak sokat foglalkozni az étkezéssel, viszont céljuk a hosszútávú egészségmegőrzés, mert már tapasztaltak figyelmeztető jeleket (pl. magas vérnyomás).

Általánosságban elmondható, hogy sok diétával és csalódással a hátuk mögött érkeznek hozzám a kliensek. Elsőként az étkezéssel kapcsolatos hiedelmekkel és szorongással foglalkozunk, és megerősítem őket abban, hogy ezek teljesen természetesek.

- ÚGY TŰNIK, A PROGRAMODBAN NAGY SZEREPE VAN AZ ÖNMEGFIGYELÉSNEK, A TUDATOSSÁGNAK, A SAJÁT IGÉNYEK ÉS SZÜKSÉGLETEK FELTÉRKÉPEZÉSÉNEK. HA AZ ÉTKEZÉSSEL KAPCSOLATBAN MEGTESSZÜK, EZ "ÁTRAGADHAT" AZ ÉLETÜNK MÁS TERÜLETÉRE IS.

- Így van. Remek, ha elkezdünk kapcsolódni önmagunkhoz, és egyre pontosabb képet kapunk az életünk fontos mozgatórugóiról. A "Nemdiéta" módszernek is lehet ilyen "mellékhatása".
Egy ötvenes éveiben járó úr például nem értette, hogy miért kéne reggeliznie. Sosem éhes reggel, sőt, még délben sem. Csak este, de akkor nagyon.
Olyan magas szintű stresszben élt, hogy az éhségérzetnek esélye sem volt tudatosodni. Végül mégis talált egy-két olyan ételt, amit szívesen fogyasztott munkába indulás előtt. Néhány konzultáció után beszámolt róla, hogy olyan, mintha megállna az idő arra a pár percre, amíg reggelizik. "Évek óta azt érzem, hogy egymásba folynak a napjaim. Most először élem meg, hogy kezd tagolódni az idő" – mondta. Az étkezés rítusa tehát kihatással van az életünkre, az egész napunk megélését átalakítja.


Az interjút készítette: Czecz Fruzsina


Fotó: Tóth Balázs

Vissza