JÓÍZŰ SZTORIK - CSORBA NOÉMI ÉS A FALUSI KOSÁR
Csorba Noémi ugyanolyan otthonosan mozog a krumpliföldön, mint az üzleti életben. Az előbbi érthető, hiszen beleszületett a zöldségtermesztésbe, de hogy került sajtótájékoztatókra és tévéstúdióba? Itt az alkalom, hogy elmesélje a Falusi Kosár történetét!
- KÉRTED, HOGY HÉTFŐI VAGY KEDDI NAPON HÍVJALAK, MERT A HÉT MÁSODIK FELÉBEN MÁR KEZDŐDIK AZ "ŐRÜLET". EZEK SZERINT NAGY AZ IGÉNY A TERMELŐI, FRISS TERMÉKEKRE.
- A korábbi munkahelyemen, a Magyar Nemzeti Bankban minden héten én voltam a "szállító". A kolléganőimnek hordtam Budapestre a fűszerpaprikát, lecsópaprikát, a befőzéshez való gyümölcsöket a saját, családi gazdaságunkból. Mellé mindig tettem egy kis házi sajtot, tojást is.
Aztán egy hajnali krumpliszedés alkalmával feltöltöttem a lakóparkunk közösségi oldalára, hogy aki kér, annak tudok adni krumplit. Elcsodálkoztak – egyrészt azon, hogy milyen nagy munka ezt felszedni, másrészt azon, hogy mekkora a különbség a friss áru és a boltban kapható zacskós zöldségek között. Kérdezősködtek, hogy termelünk-e mást is, én pedig soroltam, hogy van még káposzta, kelkáposzta, karalábé, paprika. Egyre több megrendelésünk érkezett, világossá vált, hogy ezzel érdemes komolyabban foglalkozni. Éjszakákon át ötleteltem, mire megszületett a Falusi Kosár márkanév – ha már én úgyis falusi lány vagyok. Létrehoztam egy zárt csoportot a közösségi oldalon, itt lehetett rendelni, de egy idő után nem láttam az Excel táblák végét… 2020 őszén indult a weboldal és a webshop, ahova azóta is jönnek a rendelések.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a kínálatba kerülő termékeket nem steril háttér előtt fotózzuk, hanem igazi falusi, természetközeli környezetben. Már ezzel is szeretnénk egy kicsit átadni a termelői hangulatból.
- ÚGY TŰNIK, HIÁBA PRÓBÁLTÁL MEG KITÉRŐT TENNI AZ IRODÁK VILÁGÁBA, A GAZDÁLKODÁS SZERETETE ERŐSEBB BENNED. EZ A TE IGAZI UTAD.
- Igen, hálás vagyok, hogy kapcsolatban vagyok a természettel, a földdel, és végigkísérem a termékek útját a magtól a vásárlóig. A múltkor megkérdezték, hogy "Te tényleg inkább felkelsz hajnalban, és pakolod a ládákat?!" Igen, boldogan. Azt is élveztem, mikor magassarkúban eltipegtem sajtótájékoztatót tartani, de mégiscsak a gazdálkodásban nőttem fel. Úgy tűnik, ebben fogok tudni kiteljesedni. Semmi kellemetlen nincs abban, hogy le kell hajolnom, és becsomagolni néhány láda burgonyát.
A pandémia alatt – amikor szinte mindenki otthon főzött – az is kiderült, hogy milyen hatással tudok-tudunk lenni a fogyasztói szokásokra. Több családtól kaptam olyan visszajelzést, hogy a gyerekek korábban nem ettek zöldséget, mert unalmasnak gondolták, vagy "iszap ízűnek" éreztek mindent. Volt, aki nálunk fedezte fel, hogy a karalábé nyersen elropogtatva milyen isteni finom. Eddig csak levesbe főzve próbálta, mert sosem kapott igazán jó minőséget. Készítettem a kisfiamról egy videót, ahol felváltva csipegeti a sörretket, a savanyúságot és a csírákat. Azóta sorra rendelik a szülők a különböző csírákat, mert követelik otthon a gyerekek.
- ENNÉL NAGYOBB SIKERRŐL NEM IS ÁLMODHATNÁL, MINT HOGY AZ EGÉSZSÉG IRÁNYÁBA FORMÁLOD MÁSOK ÍZLÉSÉT.
- Később még tovább szeretném bővíteni az edukációs vonalat. Amellett, hogy megmutatom Pista bácsit, aki zöldséget-gyümölcsöt termel, meg kell mutatnom azt is, hogy Pista bácsi az év 365 napján milyen keményen dolgozik azért, hogy a szezonban spárgát tudjunk rendelni, vagy hogy egy dinnye tökéletes legyen. Hallottam már olyan véleményt, hogy azért jó a mezőgazdaságban dolgozni, mert mindenki a maga ura. Dehogy! Rengeteg körülményt nem tudunk befolyásolni, ki vagyunk szolgáltatva az időjárásnak.
- EZEK SZERINT MÉG SOK TÉVHIT VÁR ELOSZLATÁSRA…
- Azt gondolom, a járvány okozta bezártság sokmindent megváltoztatott az emberek gondolkodásmódjában. Fontosabbá vált, hogy hazai terméket válasszanak, ami nagyon jó irány. De sokan még mindig lenézően tekintenek azokra, akik földet művelnek, pedig nélkülük nem lenne mit a tányérra tennünk.
A másik tévút, hogy szeretnénk folyamatosan friss zöldséget-gyümölcsöt enni. Például paprikát a szendvicsben. Igenám, de ehhez egész évben 30 foknak kéne lenni, és ahhoz, hogy egy paprika termőre forduljon, körülbelül két és fél hónapnak kell eltelnie.
Hozzászoktunk, hogy mindig minden elérhető a szupermarketekben. Egész évben roskadásig vannak a polcok áfonyával, málnával, paradicsommal, salátával – olyan, mintha minden egyszerre érne. Ez alapján nem csoda, ha sokan nem értik, hogyhogy nincs nálunk télen kápia paprika. Azt júliustól novemberig tudok jó minőségben adni, előtte és utána nem.
- ÚJRA MEG KELL TANULNI, HOGY MINDENNEK MEGVAN A MAGA IDEJE, SZEZONJA?
- Igen, ezt el kell fogadnunk, és tiszteletben kell tartanunk, ahogy a szüleink, nagyszüleink tették. Egy másik régi értéket is szeretnék visszacsempészni: a közösség erejét. Öröm, amikor látom, hogy szomszédok összefognak, és elviszik egymás rendelését, kifizetik egymás helyett a csomagot. Sőt, kiderült, hogy a vásárlóink nyitottak lennének egy betétdíjas rendszerre is, amikor kiteszik az üres ládát az ajtó elé (mint régen a szódásszifonokat), mi pedig szállítjuk a rendeléssel teli dobozt. A Falusi Kosár koncepciójához hozzátartozik az egymás iránti bizalom, ráadásul ez még környezetbarát megoldás is lenne. Lehet, hogy bevezetjük.
- A HONLAPON FELTŰNT, HOGY RECEPTÖTLETEKKEL IS SEGÍTED AZ EGÉSZSÉGES FŐZÉST ÉS ÉTKEZÉST.
- Igyekszem egyszerűen elkészíthető, de mégis színes, izgalmas fogásokat ajánlani. Például spárgás, céklás, kelbimbós, karfiolos ételeket – ezeket a zöldségeket ritkábban használjuk, pedig csodálatosak. Az otthoni főzésnél szerintem a tudatosság is fontos. A receptekkel az előkészítést, tervezést szeretném segíteni, hátha valaki ihletet kap a heti menü összeállításához.
- BÁTOR VOLTÁL, BEMUTATTAD A VÁLLALKOZÁSODAT A "CÁPÁK KÖZÖTT" CÍMŰ ÜZLETI SHOWMŰSORBAN, ÉS TÖBB BEFEKTETŐT IS TALÁLTÁL. MIT GONDOLSZ, MI VOLT A SIKERED TITKA?
- Azt mondták, hogy a bennem lévő alázat, hitelesség és tudatosság győzte meg őket. Nem "zöldségeket" beszéltem, hanem felkészülten tudtam válaszolni a kérdéseikre. Úgy mentem a forgatásra, hogy ha csak annyit mondanak, jó, amit csinálok és a távolból szurkolnak nekem, már attól is nagyon boldog leszek. Az, hogy végül Tomán Szabina és Balogh Levente is az üzlettársam lett, hatalmas változást és lendületet hozott.
Az interjút készítette: Czecz Fruzsina
Fotók: Falusi Kosár